Interjú Balogh Anikóval, a Bízz Vakon Sportnap mozgásszervezőjével

Igazán különleges mozgásélményben lesz része azoknak, akik október 4-én délelőtt részt vesznek a Bízz Vakon Sportnapon, amelyet Balogh Anikó, a Bízz Vakon Közhasznú Egyesület, illetve a Láthatatlan Kiállítás munkatársa szervez.

MW: A Bizz Vakon Egyesület tevékenységei között sok egyéb mellett sportesemények szervezése is szerepel. Milyen jellegű események szervezését jelenti ez, illetve pusztán vakoknak és gyengénlátóknak szólnak-e ezek az események?

BA: Sportesemények alatt nem feltétlenül csak a hagyományos értelemben vett sportot értjük. Minden olyan tevékenységet beleértünk, ami mozgással jár. Nyáron például pikniket szervertünk a Normafára, vagy látássérült kollegánkkal, Ezüsthegyi „Kabócával” futottunk a K&H Félmaraton váltón. Ezek az események nem csak látássérülteknek szólnak, hiszen pont az a célunk, hogy ne „elszigeteljük” őket, hanem hogy bevonjuk a vakokat is a közös programokba. A MOVE Week is pont ezért jó, mert várhatóan sok látó is fog hozzánk jönni, és mozoghatunk együtt, kipróbálhatunk „vak sportokat” is.


MW: Honnan jött az ötlet, hogy csatlakozik a Bízz Vakon Egyesület a MOVE Week-hez?


BA: A magyarországi koordinátor mutatta be a programot, és egyből megtetszett az ötlet! Végre egy olyan nemzetközi esemény, amelyhez „kicsiként” is csatlakozni tudunk, és ezáltal egy sokkal nagyobb közösséghez való tartozás élményében van részünk, amelyre nem biztos, hogy lett volna lehetőségünk, ha „egyedül” vagyunk. A bekötött szemmel/vakon történő mozgás még inkább egy szűk kört érint, ezért is örültünk, hogy egy nagyobb rendezvény részesei lehetünk, ahol várhatóan többeket megismertethetünk az effajta mozgástípusokkal.

 

MW:  Az október 4-ei eseményen milyen sportágak kipróbálására lesz lehetőség, illetve kiknek szól az esemény?


BA: Az október 4-ei esemény, csakúgy, mint a többi, általunk szervezett esemény, látóknak és látássérülteknek egyaránt szól. Csörgőlabda csapatokat fogunk alkotni, és bekötött szemmel próbálhatjuk ki ügyességünket. Ezen kívül lehet Margitsziget kört futni (akár a mi csapatunkkal is, ez a jelentkezők számától is függ, hiszen a csapatunk véges számú), aki viszont csak a bekötött szemmel való futást szeretné kipróbálni, azt rövidebb szakaszon mutatjuk be, nem kell egy teljes kört szembekötve lefutni. Ezen kívül bekötött szemmel kell majd kijutni a labirintusból, illetve a jól ismert „erre csörög a dió” játékot is fogjuk játszani, természetesen bekötött szemmel. A program lényege, hogy olyan játékot/sportot/mozgást végezzünk, amelyet bekötött szemmel is tudunk végezni, megmutatandó, hogy a látássérültek hogyan tudják ezeket a mozgásokat végezni, és miért fontos az önkéntesség, hogy minél többfajta sportot tudjanak ők is űzni.

Az eseményről bővebb információk ezen a linken olvashatók.